Mexikói tehetséget figyel a Barcelona

Carlos Fierro a legutóbbi U-17-es világbajnokság egyik nagy felfedezettje, aki ugyan a döntőben nem járult hozzá góllal a végső sikerhez, ám előtte hét mérkőzésen négyszer volt eredményes válogatottjában, így egyáltalán nem csoda, hogy bekerült a Barcelona játékosmegfigyelőinek könyvecskéjébe.
Pep Boata az új igazolásokkal foglalkozó szakember, valamint Josep Maria Fusté, Sandro Rosell tanácsadó testületének tagja is jelent volt a világeseményen, s mindketten azt javasolták a vezetőségnek, hogy kisérje figyelemmel a Chivas fiatal csatárának pályafutását.
Marc Salicrú a játékos ügynöke elmondta a sport.es-nek, hogy egyelőre semmiféle konkrét megkeresés nem érkezett a katalánoktól, de tud róla, hogy nem csak a Barcelona, hanem más európai klubok is felfigyeltek már védencére.
Azt is elmondta a képviselő, jelenleg egyáltalán nem szándékozik Fierro elhagyni a Chivast, ha pedig itt lesz ennek az ideje, azt a klub egyetértésével és beleegyezésével fogja megtenni a csatár.







